2010. január 6., szerda

Battlestar Galactica

A szilvesztert egy új társas felfedezésével töltöttük, aminek a neve Battlestar Galactica, és az azonos című sorozaton alapul. Ha valaki olyan érdeklődne a játék iránt, aki nem ismeri a sorozat törtenetét, akkor annak most összefoglalnám a legfontosabb dolgokat, amik szükségesek a játék ismeretéhez. Igyekszem nem spoilerezni a sorozattal kapcsolatban, bár valamennyire ezt maga a játék is megteszi.

A lényeg az, hogy az emberiség eljutott egy olyan fejlettségi szintre, hogy képes olyan mesterséges intelligenciát készíteni, amely megközelíti sajátjukat, és ezzel felszerelkezett robotok - az úgynevezett Cylonok - gyártásába kezd. Ezek ekkor humanoid, vasba öltözött gépeknek tűnnek, de ez hamarosan megváltozik majd. A robotok fellázadnak, és készítőik ellen fordulnak, kitör a Cylon-Ember háború, aztán a Cylonok egyik pillanatról a másikra eltűnnek.

Eltelik sok sok év, és ekkor kezdődik a sorozat (a társasjáték egy kicsit később veszi fel a fonalat). A Cylonok újra megjelennek, és az emberek ellen támadnak, közel teljesen kiírtva Őket. Csak egy maréknyian élik túl a támadást, és Ők sem tudnak mást tenni, mint hogy menekülnek. A társasjáték itt csatlakozik be a történetbe. 

A játékosok a megmaradt emberiség egy-egy vezetőjét személyesítik meg (akik természetesen mind megtalálhatóak a sorozatban is, úgyhogy ha a játékos ismeri azt, sokkal élvezetesebbnek találhatja a játékot - bár nálunk a fele csapat nem hallott a sorozatról, és mégis jót játszottunk). Ezeknek a vezetőknek össze kell fogniuk, és együtt vezetni az emberiség megmaradt tagjait egy új világ felé, minél messzebb kerülve a Cylonoktól. Erről szól a játék, a sorozat egy kicsit más, de meghagyom a felfedezés örömét. :) Ez különben sem egy sorozatos blog.

Szóval lényegében azt mondhatnánk, hogy ez egy kooperatív játék, de ez nem teljesen igaz. Ugyanis van egy apró gond: A Cylonok már nem fémpáncélba öltözött lovagoknak néznek ki, hanem teljesen elvegyülnek az emberek között, és a játékosok nem tudják eldönteni, ki igazából ember, és ki dolgozik titokban ellenük. 

A játék elején minden játékos kap egy lapot, ami reprezentálja, hogy Ő melyik oldalhoz tartozik, de természetesen ezt nem mutathatja meg másnak, csak a játékban felmerülő különleges esetekkor. Vagyis senki nem bízhat senkiben, csak saját magában, és ez adja az igazi ízét a játéknak. Együtt próbálják legyűrni a felmerülő kríziseket, de igazából mégsem. :)

Ezen kívül azt kell, hogy mondjam, hogy a játék baromi egyszerű. De tényleg, nagyon egyszerű, mégis sok lehetőséget tartogat. Minden játékosnak vannak skillkártyái, amikkel befolyásolhatja az egyes krízisek megoldására tett törekvéseket, segítheti az embereket, vagy a Cylonokat, és mindezt kvázi névtelenül, vagyis nem mindig egyértelmű, ki hogy reagált egyes esetekre. 

Egy játékos köre kicsit leegyszerűsítve a következőképpen néz ki:

1. Felhúzza a megfelelő számú, és típusú skillkártyát a kezébe, ezeket használhatja a krízisek során. Van politics, leadership, tactical, engineering, piloting típusú skillkártya, és annak megfelelően húz a játékos, hogy a karaktere mihez ért jobban. A skillkártyákkal majd akciókat hajthat végre, illetve használhatja őket a skillcheck-eknél.

2. Mozoghat. A játékos - ha akar - elmehet akármelyik mezőre. 

3. Végrehajthat egy akciót. Ez lehet az adott helyszínhez, karakterhez, vagy kijátszott skillkártyához kapcsolódó akció. A játékos űrhajóba szállhat, hogy ellenszegüljön a támadó ellenségnek, elnökválasztást kezdeményezhet, megpróbálhat bezáratni valakit a börtönbe, vagy akár egyszerűen felfedheti magát, mint egy ellenséges ügynök, hogy ezután a csak Cylon-ok által aktiválható mezőkre léphessen.

4. Az akció után jön az úgynevezett kríziskártya húzása, ami egy megoldandó feladatot tartalmaz. Ezt a feladatot a játékosoknak közösen kell megoldania. Általában skillcheck-et kell tenni, ami annyit tesz, hogy a játékosok anélkül, hogy megmutatnák a többieknek, letesznek akármennyi skillkártyát a kezükből, ezek használatával vesznek részt a krízis megoldásában. Mindenki belerak annyi kártyát, amennyit akar, ezután egy előre összeállított pakliból még 2 skillkártyát berakunk a most lerakottak közé (hogy ne lehessen olyan könnyen megállapítani később, hogy ki melyik lapot rakta be), és egyszerűen megnézzük a lapokat.

Minden skillchecknek meg van adva, hogy milyen tulajdonságok szükségesek a teljesítéséhez, és minden skillkártyának van egy ereje. A bedobott kártyák összesítéséhez egyszerűen a megfelelő skilltípusba tartozó kártyák erejét pozitívan, a többiét negatívan számoljuk, és meghatározzuk az eredményt. Ha ez eléri a megadott szintet, akkor sikerült legyűrni az adott krízist, egyébként nem. Mindkét esetben a krízislap ad további tájékoztatást. 

Ennyi a lényeg. Sőt. A játék lényege maga a skillcheck, amit a játékosok közösen tesznek. Az esetleges ügynököknek el kell hitetniük a többiekkel, hogy Ők igazából az emberiség javát akarják, esetlegesen másokat be kell sarazniuk, és a megfelelő időben a megfelelő akciókat végrehajtva a legnagyobb kárt okozni. Úgy gondolom Cylon ügynöknek lenni élvezetesebb. :) (igen, én is az voltam - és elpusztítottuk az emberiséget :P )

A játék azért egy picit még bonyolultabb, de a lényeget leírtam. A szereplők között mindig van egy admirális, aki atomfegyverrel felszerelkezve segíti az embereket, van egy elnök, aki a politikai befolyását veti be az esetleges krízisek legyűrése végett, sőt, szükségállapot kihirdetésekor ez a két poszt akár egyetlen karakter kezében lehet. S ha ez a karakter igazából egy Cylon ügynök... nos, ugye nem kell részleteznem? :)

A játék izgalmát tovább növeli, hogy lehetséges, hogy egyesek alvó ügynökök. Vagyis olyan robotok, akik arra vannak programozva, hogy embernek gondolják magukat. A játék felénél mindenki kap egy újabb kártyát, ami azt eredményezheti, hogy az eddig leginkább az emberiség javát akaró játékosról kiderül, hogy igazából Ő egy ilyen Cylon volt, és most döbben csak rá, hogy igazából Ő a másik oldalhoz tartozik. 

Külön kártya van olyan emberre, aki a Cylonokkal szimpatizál, és olyan Cylonra, aki ember-párti, ez további érdekességeket hoz a játékba.

Izgalmas játék, de ha nem tudod elrejteni az érzelmeidet, akkor talán nem Neked való. Kicsi pókerarc is kellhet hozzá, megfelelő csapattal remek időtöltés. 

Értékelés: 6/10     (1 játék után)

Ne tévesszen meg a pont senkit. Talán egy kicsit kritikus vagyok, de a kedvenc játékomnak sem adtam 10-est, hisz mindenben lehet hibát találni, és úgy gondolom, hogy aki egy bizonyos játékról szeretne olvasni, annak leginkább a negatívumok a lényegesek. Legalábbis én egy ismertetőben mindig a negatívumokra vagyok kíváncsi, hogy mi az, ami másnak nem tetszett.

Sok jobb játékot ismerek, ami jobban leköt, de mégis jól szórakoztam a játék alatt. Úgy gondolom, hogy talán emberként kevésbé izgalmas, és miután kiderült mindenkiről, hogy melyik oldalt támogatja, talán egy kicsit elveszíti a varázsát a végjátékra. Természetesen megfelelő Cylon-játékkal ez elodázható. 

A mi esetünkben a legelső krízislap megoldása után az elnökünk megnézhette, hogy valójában Cylon vagyok, és nagyon könnyen unalomba fulladhatott volna számomra a játék, mert felfedezett Cylonnal nem olyan izgalmas játszani. Szerencsére sikerült kétséget keltenem a többi játékosban, még ha az elnökünk ellenem is tanúskodott. Hamar megfosztották elnöki rangjától a többiek (hisz vagy én, vagy Ő Cylon, és mivel nem tudtak dönteni, ez volt a logikus lépés). Pár kör börtönben töltött kör után kiengedtek, és szabadjára engedhettem valódi énemet. :) Muhhhahaa!

Úgy gondolom inkább party-játék, mint stratégia, de mégis nagyon szórakoztató tud lenni megfelelő csapattal. Többször újrajátszható, hisz minden játéknál más lehet az ügynök, viszont ha már túlságosan ismerik egymást a csapattagok, akkor hamar kiderülhet az ügynök kiléte, és onnantól már egy kicsit veszít a varázsából. 

Végezetül még belinkelem a hivatalos bemutatót a társasról, amit a Fantasy Flight honlapján is megtaláltok.


A felhasznált képek a http://boardgamegeek.com-ról valóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése